Antemon - Miért nem jön újra az ihlet?

A kérdésekre adott válaszok sok esetben egyedi hangvételűek és stílusúak. Antemon az adott pillanatban a kérdező számára leginkább felfogható módon és nyelvezettel válaszol. Az anonimitás megőrzése érdekében a kérdések szövegezését olykor módosítottuk. A közölt válaszokban előfordulhatnak olyan utalások, amelyek már elhangzottak publikált közlésekben, de a kérdező számára mégis lényeges a megemlítésük. (Szerkesztők)

Kérdező:

Rád találtam a Facebookon és olvastam a beírásokat, kérdéseket – válaszokat. Nagyon tetszett. Tulajdonképpen ott is van már a válasz, még mielőtt egyáltalán megfogalmaztam volna, hogyan is kérdezzek tőled.

"...Vedd észre, hogy senki nem korlátoz Téged, ez a béklyó önakaratodból magadra csatolt lánc."

Hát ez az!! Mégis, talán próbálok rávilágítani. Úgy érzem, egy kicsit elveszítettem Önmagam. Persze, tudom ez nem lehetséges..., talán inkább kevésbé figyelek befelé.

A történetem:

Soha nem írtam semmit. Aztán pár évvel ezelőtt visszatérő álmom volt, "X" néven író leszel. Persze, nem tudtam mit kezdeni ezzel és a névről sem hallottam addig. Teltek a napok, hetek, aztán egyszer csak felébredtem egy hajnalban és éreztem, írnom kell! (5 évvel ezelőtt történt), és mint valami rég lezárt zsilip, amit hirtelen megnyitnak, azután írtam és írtam a verseket. Egy belső hang súgott, és ha nem írtam le rögtön, nyomtalanul elszállt a gondolat. Úgy gondolom, neked nem kell magyaráznom, hogyan működik ez. Szóval mostanában megszakadt ez az áramlat. Néha előjön egy - egy apró vers, de ennyi. Pedig tudom, ez az én életfeladatom. Az írás számomra a szeretetátadás egyik kifejeződése, és azt is tudom/érzem, ennél sokkal többet fogok még írni, könyveket is. Csak nem értem ezt a megtorpanást. Hiányoznak azok a mélységek, azok az érzetek. Miért nem érintenek most???

Antemon:

Örülök neked és köszönöm a megkeresést.

A sugallatok és a közvetítési késztetés sokatokat elér, de kevesen vagytok rá „látók”, Te is jóval érzékenyebb és nyitottabb vagy az átlagnál, ezáltal felfogod a finom és néha a „kevésbé finom” késztetéseket.

A korlátozás érzetével jó helyen tapogatózol, ugyanis senki más nem blokkolja ezt, mint „Te” magad. Na persze ez már önmagában is elég alapvető kérdést vet fel, amely minden „probléma” kiinduló pontja, hogy valójában „ki” is vagy te, illetve hogy kinek gondolod magad? Ugyanis ez jelentős eltérés. Innentől lép fel az a skizoidnak tűnő állapot, hogy engem valaki korlátoz, holott a valóm ébresztené önmagát az illuzórikus önazonosulásból. Minden lépés, amit elé tesz, egy lehetőség, és a legoptimálisabb abban a pillanatban. Valahol ez az egész illuzórikus folyamat - hiszen valós alvás nem történik – szekvenciálisnak látszik, ahol is a legtöbbeteknél az azonosult tudat egyre tágul, tágul és egyre többmindent kezd felismerni. Egyik felismerést követi a másik.

Előfordul, hogy megcsillan egy-egy távolabbi, „nagyobb”, tiszta kép vagy felismerés egy jóval kifinomultabb tudatszintről, de valójában ennek a teljes befogadására és olyan szintű megélésére, amire a lehetőség adatik, a tudat aktuálisan nincs felkészülve.

Hasonlatot használok, hogy az útmutatás irányába tudj fordulni. Olyasmi ez, mint amikor a gyermek megérzi, hogy mennyire jó énekelni, megérzi, hogy spontán tökéletes hangot képes kiadni a torkán, csodálkozik is a külvilág, micsoda tehetség. Ekkor az elméje máris megjelenik és a „hasznot szerzek belőle”, „miket is fogok szerezni általa”, „hogyan fognak csodálni ez által”, és rengeteg "tulajdonlást" hajt végre már fejben. Megéli, mi hogy fog történni, hogyan válik valakivé, abból micsoda újabb vágyait fogja beteljesíteni, megszerezni. Azaz valahol rátelepül a késztetésre, és a sajátjának érzi. Ez bizony könnyen tévútra viheti a késztetés alapvető szándékát.

De folytatom még a példát, vajon ez a gyermek készen áll, hogy másnaptól a „felnőttek” világában a színpadon a ragyogás, pénz, az érdekbarátok világában kamatoztassa a tehetségét?

Belátható, hogy ha a mélyebb tudata ezt az utat szánta is "neki", és maradéktalan művészi beteljesülést kíván megélni, bizony szükséges lehet előtte megélnie az illetőnek pár dolgot a társadalommal, korlátokkal, csábítással kapcsolatban, hogy megismerje a buktatókat, egyszerűen meg legyen számára az a bölcsesség, hogy mikor majd az adottságát csillogtatja, már ne a csábítás útja ragadja magával, hanem valóban kiteljesedhessen.

Ez csak hasonlat volt, ugyanis esetedben nem csupán ezekről van szó. Az egyértelmű, hogy az aktuális tágulási fázisodban szükséges számodra magad által, hogy elengedj-, megszabadulj bizonyos dolgoktól. Egyszerűen vannak Benned olyan blokkok, amelyek a tiszta megélés energiáit akadályozzák. Ezek hozott, felszedett dolgok, mint mindenki esetében. Az Én és az „ilyen vagyok, ilyenné lettem, ezt szabad, azt nem, ezt merem, azt nem, ebből az lesz és pont” jellegű dogmák elkerülhetetlen kísérői az „én” létezésének. Többek közt ide tartozik az is, hogy bizony az elmédnek pontos elképzelése van, hogy ezen „adottságod” által Te milyen hasznot érsz majd el. De ez sem túl pontos irányjelző, inkább formáljuk kicsit és azt mondom, valahol körvonalaztál egy utat, minek kell következnie, és az majd hogyan alakítja a jövődet.

A valóságot nem tudod előre meghatározni, a sors útjait -hiába gondolod- nem tudod meghatározni. Nem cáfolom, hogy sokat fogsz írni és nem is erősítem meg. Azt sem fogom számodra átadni, hogy milyen területen van szükséged elengedésre, belső gátak feloldására, hiszen attól lesz a katarzisod, hogy tereled magad, hogy lásd meg és lépj túl rajta. Talán egy enyhe utalás: figyeld meg, hol jönnek a falak, félelmek, menekülések, tagadások.

Az áramló energia átjár, mikor csatorna vagy, ilyenkor méginkább lényeges a „tiszta út”, vagyis minden, ami benned az energia szabad áramlását blokkolja, akadály lehet.

Másrészt, mindennek megvan a maga ideje és helye, akkor és úgy születik és ott, amikor arra pontosan úgy és ott szükség van. Ezért a gyönyörködtető művészi alkotások sem akarásra, határidőre és mennyiségben fognak megjelenni.

Gondolj bele, miért is szükséges az elengedés és felszabadulás? Mikor akarod, hogy jöjjön információ, de nem jön, mit élhetsz meg? Az akarat kudarcát. Mit mutathat ez Neked? Nem azt, hogy rajtad nem áramlik át valami, hanem hogy ez egy dogmatikus elképzelése az elmédnek, hogyan is kell alakulnia a dolgoknak. A tágabb tudatod ebből úgy rángat ki, hogy megálljt parancsol, hogy felébredhess, „rossz” a mód, ahogy megközelíted. Mit tehetsz, ha nem látod, mi a baj? Lazítasz, elengeded az akarást, élsz, éled ami jön minél lazábban, szabadabban, és ha elkap a késztetés, hát írsz.

Figyeld a megéléseidet, tanulj meg elengedni, továbblépni, lazítani, "Ő" ott lesz Veled, mikor az "érési fázisod" adott hozzá.

Kérdező:

Az elengedés a legnehezebb. Tudom, hogy vannak korlátaim. Családi vonatkozású blokkok (amik részben megoldódtak, talán) és a saját kishitűségem, amivel még mindig küzdök. (és biztosan nem jó a hozzáállásom ehhez)

Úgy érzem, minden leírt szöveggel felelősséggel tartozom, minden leírt és kimondott szónak súlya van és persze nem azért, mintha valami nagy bölcs lennék, egyszerűen azért, mert egy tükör, mert az vagyok Én. És mint írtam az elején, minden a szeretet közvetítése, tudatosan, vagy tudattalanul segítünk egymásnak.
Energiák áramlása, ütközése és összekapcsolódásai vagyunk, mindahányan, minden élő ezen a földön, és mikor igazán benne vagyok ebben az áramlatban, az fantasztikus érzés. Hát valahogy ezt az állapotot kéne mindig megélni.

Az évek során, eljutottam a felismeréshez - amit halványan mindig is éreztem valahol legbelül, hogy a kicsinyes emberi játszmákon túl van valami nagyobb és sokkal hatalmasabb érzelmi kapocs /szál, ami összefonódik az emberek között.

Sokat segítettél a közvetítéssel. Időnként kellenek a visszacsatolások, hogy hol tartok.

Antemon:

A legfontosabb, hogy próbálj lazítani. Mindent kezelj lazábban. Tudom, hogy az elméd háborog néha, rendezni akarja, hogy mi az, ami helyénvaló a fejedben és mi az, ami nem. De ez nem fog neki sikerülni. Akkor tudsz lazább lenni, ha nem veszed ezeket a felmerülő gondolatokat olyan komolyan. Az elméd vajon mit tudna kezdeni nélküled, az energiád nélkül?

A probléma gyökere pont az az azonosulás, amelyből a problémák fakadnak és a szürreális benne, hogy ezen azonosulás akarja megoldani a "létéből" adódó problémákat.

Az a „kellemes” állapot, amit átéreztél akkor, és annyira vágysz rá, az elmén - az "én" -en - túlról ragyogott át. Az elméd úgy gondolta, ezt az állapotot ő érte el és azzal kábít, hogy majd "újra csinál egy ilyet". Ezzel átver, és a figyelmed ismét csakis őrá vetül. Holott az átragyogások a mozdulatlan elme esetén teljesedhetnek ki.

Ha pontosabban akarnék rámutatni, olyankor válhatsz azzá, amikor lényegtelenné, és a figyelmed látóterén kívül esővé válik minden gondolatod és érzésed.

Amíg azok bármelyike fontosabb, akkor evidens módon oda figyelsz. De erre senki nem kényszerít, teszed ezt magadtól.

Fontos részedre rámutatnom, hogy minden megélt állapot egyszeri és megismételhetetlen, pontosan ahogy kétszer nem tudsz ugyanabba a folyóba lépni. Ezért egy végtelenbe vesző vak kör üldöznöd egyfajta megélést. Amikor az elméd azzal kecsegtet, hogy újra ugyanezt fogod átélni, ha rá figyelsz, meg vagy vezetve. Amit megélsz, éppen az a valóságod és nem más. Az érzetek, megélések újabb és újabb mintázatai követik majd egymást, egyiknél sem érdemes leragadnod, az tévút. A változás folyamatos. Ezért javaslom, lazíts és élj. Minél több felhő oldódik fel a teredben, annál nagyobb lesz a nap ragyogása.

Szerkesztői üzenet:

Amennyiben kérdés merül fel benned, vagy szeretnél eszmét cserélni, azt nyugodtan megteheted.
Az oldalra csak azon szövegek kerülnek publikálásra, amelyeket Antemon oda szán és természetesen
csak azután, hogy azt- és annak formáját a kérdező jóváhagyta.

Levelet, kérdést, észrevételt a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségekre küldhetsz.

Vissza